Mint arról korábban beszámoltunk, olyan mértékű változtatásokat írtak elő az OXXO Energy Truck Race Team-nek a versenykamionjaikon, hogy az idő rövidsége miatt nem tudtak elindulni a német nagydíjon.
Néhány szó ezekről a változtatásokról:
- a kabintető cseréje:
A kabinunk teteje üvegszálas műanyagból készült, ami nem újdonság a teherautó iparban, sok utcai kamion teteje is ebből az anyagból készül. A szabályzat szerint a tető anyagának gyárinak kell maradnia, így a csapat véleménye szerint ennek a szabálynak megfeleltek. Ennek ellenére, a többi csapat nyomásának engedve kicserélték a tetőt, mert a kamion ettől gyorsabb nem lesz, csak optikailag mutat jobban.
- az alváz módosítása:
A kamion segédalváza (az acélszerkezet, ami a gyári alváz merevségét hivatott növelni) 18mm-el túlnyúlik a szabályzatban megengedett értéken. Egy 5m hosszú járműnél elgondolkodtató, hogy ennek mekkora hatása lehet, de a szabály az szabály, így a kamion hátsó traktusát gyakorlatilag újra kellett gyártaniuk, mivel minden elem mindennel összefügg, így a látszólag kicsi módosítás új hátsó kereszttartót is igényel, és gyakorlatilag a hátsó hídtól hátrafelé az összes alkatrész cseréjét, áthelyezését.
- az oldal műanyag újratervezése!
Az oldal (!) műanyag hivatalosan aerodinamikai elemnek minősült, így az kisebbre kellett cserélniük. Szintén látszólag kis módosítás, ami azonban új formasablon gyártásával, és új munkadarabok legyártásával járt. Az újra dekoráció már csak hab a tortán.
Mindezek mellett a rugó felfüggesztést, az első műanyag idomokat, valamint a kabin padlólemezét kellett átalakítani, amikkel a csapat szerint semmi gond nem volt, de a nagy csapatok mindenbe belekötnek, nekik meg felesleges velük harcolni. Innentől viszont kénytelenek lesznek megpróbálni a pályán legyőzni az OXXO csapatot...
Mostanra elkészültek a változtatások, és ha már volt rá kis idejük, a kamionok váltóit felújíttatták, illetve pici módosításokat végeztettek rajtuk, amitől további gyorsulást remélnek. a váltók a héten visszakerülnek a helyükre, és már indulhat is a csapat Smolensk-be!
|