Mark Webber idei második futamgyőzelmével már 16 pontra közelítette meg a világbajnoki pontversenyt vezető Fernando Alonsót. Az ausztrál pilóta nem fél attól, hogy megismétlődne a 2010-es helyzet, mikor is Vettelt favorizálta a csapat, annak ellenére, hogy ugyanúgy teljesített Webber, mint ő.
„A Red Bull tudja, hogy az idei bajnokság annyira szoros, hogy nem engedhetjük meg magunknak a luxust, hogy mi lenne az eredménye, ha csak az egyik autóra koncentrálnánk minden erőnket”
Az ausztrál azt is elárulta, hogy valóban tárgyalásban állt a Ferrarival, akiket végül könnyedén kikosarazott: „„Voltak egyeztetések a Ferrarival, de úgy döntöttem, hogy itt maradok. Végül is, a döntés egyszerű volt. Érdekes néhány hónap áll mögöttünk, de összességében a folyamatosság, és a vágy, hogy a Red Bullnál folytassam, nagyon erős volt."
Azt is hozzátette, hogy szerinte biztos, hogy mind idén, mind pedig jövőre Vettellel megegyező feltételeket biztosít számára a csapata.
Helmut Marko, a Red Bull Racing tanácsadója is erről nyilatkozott minap: „Nem lesz csapatutasítás, a pilótáink szabadon versenyezhetnek.”
|