A McLaren az elmúlt pár futamon gyenge eredményeket prudukált, amiből tisztán látszik, hogy nem versenyképesek a világbajnoki trófea elhódításáért. Lewis Hamilton most már 37 pontos hátrányban van a tabella élén álló Fernando Alonsótól, holott két futammal korábban még a brit volt az éllovas.
Az elmúlt hónapokban soka a a Mercedesszel és mind a Red Bull-lal is szóba hozták Hamilton, ráadásul legutóbb a Lotus is képbe került. Ezen csapatok közül leginkább a Red Bull volt a legfőbb esélyes arra, hogy elhódítsa a wokingi alakulattól a 2008-as bajnokot. Igen ám, azonban Hornerék Webber silverstone-i győzelme után nem késlekedtek és hosszabbítottak az ausztrállal, így a bajnoki címvédő alakulatnál biztosan nem lesz üresedés.
Martin Whitmarsh elárulta, hogy a hétvégi gyenge szereplés nem befolyásolja Hamilton a döntésében: merad-e, avagy távozik. „Úgy gondolom, okosabb ennél. Az a meglátásom, hogy akarnia kell ebben az istállóban maradni, és hiszek is benne, hogy így tesz. Tisztában van vele, hogy a versenyzés hullámhegyekkel és hullámvölgyekkel tarkított. A most hétvégi nem egy csúcs volt, viszont négy hete még más volt a szituáció, majd két hét múlva ismét fordulhat a kocka. Ő is tudja ezt és mi is. Néha ezekből a hétvégékből többet tanulunk, mint a sikeresekből. Folytatjuk az autó fejlesztését, és biztosra megyünk, hogy két hét múlva jobb munkát végzünk.” |